A tudományos könyv a kis országokban, így Magyarországon is veszélyeztetett fajta.
A magyar tudományos könyvkiadás léte gazdasági lehetőségeit tekintve egyáltalán nem magától értetődő. Majd száz éven át csak speciális körülmények (autoriter rezsimek presztizsszempontjai, máskor egy-egy nagy magánszponzor vagy gyorsan elolvadó, rövid életű állami programok) tették kiadhatóvá e könyveket. Ma — szabad országunkban — nincs szolid piaci bázisuk.
Mégis sokan vannak, akik tudják, mit jelent magyarul olvasni a világirodalom, a nyugati szellem alapszövegeit, a legjobb kortárs gondolatokat is — s mit jelentene elveszíteni mindezt.
Magyarország ott van, ahol könyvtárai, olyan, amilyenek könyvespolcai. A többi — körülmény.
Az Atlantisz azért jött létre, hogy minden akadály ellenére kezünkbe kerülhessenek az olvasásra érdemes, komoly könyvek. S hogy világos legyen e kötetek összetartozása — hozzánk tartozása.
Kevés olvasónk tudja, hogy a legtöbb Atlantisz-könyvnek szinte csak a papírjáért fizet - a betűket ingyen kapja. Az a célunk, hogy a kispénzű diákok is megvehessék a legmagasabb minőségi igényekkel készült köteteket. Hogy ne kelljen alább adniuk, alább adnunk, mint a kétszáz vagy száz évvel ezelőtti olvasóknak.
Köteteink ára az önköltséget többnyire alig, vagy egyáltalán nem éri el, s ennek a bolti árnak is — az adó és a terjesztési díjak levonása után — csak a fele jut vissza a kiadóhoz. A különbséget könyvesboltunk, az
Atlantisz Könyvsziget forgalmából, pályázatokon elnyert hozzájárulásokból és az okos szó kedvelőinek támogatásaiból fedezzük. S vannak olvasóink, akik egy-egy könyv kiadását segítik, mások magát az
Atlantisz Alapítványt. Együtt hozzuk létre kötetről kötetre az
Atlantisz Könyvprogramot.
Az Atlantisz Könyvprogram csak a kultúra elszánt barátainak segítségével működhet. Azoknak az ügye, akiknek fontos a magyar nyelvű művelődés, a jó minőségű magyar felsőoktatás, az értelmes gondolatokról való nyilvános beszéd lehetősége — a szabadság szellemi infrastruktúrája. Azoké, akik a magyarul az Atlantisz által kiadott Wittgensteinnel úgy tartják:
a szavak tettek.
Ön hogyan tehet saját könyveiért?
1) Könyveit vásárolja meg, és ne fénymásolatban olvassa - különben hamarosan nem lesz mit másolni!
2) Ha magyar és idegen nyelvű könyveit az Atlantisz Könyvszigeten veszi meg, minden vásárlásával egy újabb magyar nyelvű tudományos könyvet támogat.
3) Adója egy százalékával is támogathatja az Atlantisz Alapítványt.
4) Közvetlenül is segítheti egy-egy kötetünket, sorozatunkat vagy könyvprogramunkat - e támogatás az adóalapból levonható. Közhasznú alapítványunk adószáma: 19016735-2-41, számlaszáma: „Atlantisz Alapítvány K&H Bank Nyrt. 10200823-22214737-00000000”
Címek, kapcsolat:
Atlantisz Alapítvány & Atlantisz Könyvkiadó
1052 Budapest, Gerlóczy u. 4. H-1052 Hungary
www.atlantiszkiado.hu
e-mail:
atlantis@budapest.hu
Tel./Fax: (1) 266 3870
Az Atlantisz Könyvkiadó Kft.
adószáma: 10338904-2-41
Közösségi adószáma: HU10338904
Cégjegyzékszáma: Cg. 01-09-066251
Bankszámlaszáma: K&H Bank Nyrt 10200823-22215855-00000000
IBAN: HU45 1020-0823-2221-5855-0000-0000