1941. szeptember, Leningrád. A német erők lassan körülveszik a várost. Létrejön a szörnyű, két és fél évig tartó blokád, a házakra és lakókra bomba- és gránáteső hull, és nemsokára beáll az orosz tél is. És nagyon, nagyon hamar elfogy az élelem és a tüzelő...
Az ostromzár együvé vet egy belső disszidens írót, huszonhárom éves lányát, hatéves kisfiát, egy szintén betiltott, valaha nagy színésznőt, valamint egy orvostanhallgató fiatalembert. A gyerekek anyja belehalt a kisfiú szülésébe, az apa és a színésznő közötti régi szerelmi viszony máig sem ért egészen véget. A kis társaság szinte csak akkor mozdul ki a leningrádi lakásból, ha védműveket kell ásni a város határában, illetve a medikusnak sebesülteket kell ellátnia. A regény a mindennapok apró mozzanataira koncentrál, arra, ahogy egyre lehetetlenebbé válik az élet egy lassan mindenéből kifogyó, három és fél milliós világvárosban.

Kétszeresen is megrázó a két síkon játszódó történet. Milyen volt a háború előtti élet ebben az elnyomó társadalomban, milyen a kétségbeejtően degradált létforma értelmiséginek és parasztnak egyaránt? S nem is annyira ez önmagában, hanem ahogy átfordul a még nagyobb borzalomba, a háborúba: az olvasónak állandóan az az érzése, hogy mindez már túl van az emberi lét elviselhetőségének határán. A másik sík pedig: hogy mit jelent napi konkrétumokban az éhezés, a fázás, a ruházkodás, a különféle megállíthatatlan kórok, amikor már semmi sincs, élelem se, gyógyszer se, semmi. Hogy mit jelent egy fiatal lánynak naponta kimerészkedni az üzérkedők, gyilkosok közé egy kis fáért, egy vaskályháért, amikor tüzelőnek már csak Shakespeare összes művei használhatók, mit jelent az őrület különböző fokozatait nézni és átélni, egyáltalán, hogyan lehet így embernek megmaradni.

A németek jóformán meg sem jelennek ebben a szívfacsaró regényben, a lényeg a bezárt és haldokló közösség lélektani vizsgálata, az emberfeletti harc önmagukkal és a gyilkos sorssal. Egyik kritikusa, Amanda Craig Tolsztoj és Virginia Woolf legjobb oldalait véli látni a műben, Antony Beevor, a nagy hadtörténész pedig lenyűgözőnek, rémületesnek és gyönyörűnek nevezte.

Helen Dunmore angol író- és költőnő számos irodalmi díj nyertese, többek között ő kapta meg először az Orange Prize-ot. Az Ostrom folytatása idén jelenik meg angolul The Betrayal (Árulás) címmel.