``Egy irdatlan erő vitt el, amely egyszerre működik kívül és belül. Vitt, nem kifelé a tudatomból, miként az ájulás, hanem befelé a tudatomba. Túl voltunk mindazon, ami személyes és szenvedélyes.``

A mondatok lélegzetvételének Nádastól évtizedek óta ismerős ritmusa, a szövegalakítás cicomátlan szépsége, az érdektelenség szálaiból szőtt cselekmény-érdekesség közepette a legfigyelemreméltóbb a saját (három és fél percnyi) halálát haló elbeszélőnek a tudatvesztést is felidéző-érzékeltető mozgása az én-állapot és az ő-állapot között. Annak a leírása, ahogy a meghaló eltávozik az élőből. (Tarján Tamás)