E kötet szerzője nem szokványos receptgyűjteményt ad közre a zsidó konyha sajátos ételkülönlegességeiből, ami ugyan már önmagában is érdekes és érdemes dolog lenne, hanem ezen túlmenően a zsidó vallásos élet legfontosabb tudnivalóit is csokorba gyűjti. Ekképpen a jó ízek mellett egy kis művelődés- és kultúrtörténeti ízelítőt is kap az olvasó. A szerző e szép szándékát hangsúlyozandó, az alábbiakban a Szentírás és a Talmud korának zsidósága étkezési tradícióiból mutatunk be néhány érdeklődésre számot tartható jellegzetességet-bár távolról sem a teljesség igényével. A Szentírásban a nagyobb arányú családi vagy vendégek jelenlétében elköltött lakoma neve miste, és a héber elnevezésből következtethető, hogy ez némi ital - bor - felszolgálásával történt. A családi vagy más nagyobb körben elköltött étkezés másik neve: zevach mispacha amelyet újhold vagy más ünnepek alkalmával rendeztek: ilyenek a családi örömünnepek, így az újszülöttnek az anyatejtől történt elválasztásának napja vagy a házasságkötés. A bibliai közlések nyomán tudunk az uralkodók - az egyiptomi fáraó, a perzsa Ahasvéros és felesége, Eszter királynő és mások - nagyszabású vendéglátásairól is. A talmudi irodalom számos egészségügyi jó tanáccsal szolgál az étkezéssel kapcsolatosan. Általában szolidan étkezzék az ember, ne a fogások bőségével mutassa jólétének fokát, annál is inkább, mert a túlságosan kiadós étkezés káros az egészségre csakúgy, mint az ételnek sietős, gyors elfogyasztása. Arról is tudunk, hogy a talmudi kor előkelőinek asztaláról nem hiányoztak a friss zöldségféleségek, saláta, retek és ehhez hasonlók, tehát volt fogalmuk a vitamin hasznos szerepéről. A hal az egyiptomi tartózkodástól fogva mindmáig népszerű a zsidó konyhán; a bőség és a termékenység jelképe. Néprajzi hagyományt őriz a szombati fonatos kalács is, Magyarországon barchesznek nevezik, amely a germán Bercht - hajfonat - emlékét tartja fenn A zsidó etika a terített asztal mellett az intellektuális örömöket is figyelmünkbe ajánlja. Ha hárman ülnek egy asztal mellett, s ott nem hangzik el az örök Ige magyarázata, bizony halotti torhoz hasonló étkezés az. Persze az asztal melletti írásmagyarázat, a zsidó asztali beszélgetések ez ősi szép formája a szombati és ünnepi alkalmak számára van fenntartva. A hétköznap erre nem nyújt módot, de a szombat pótolja az elmulasztottakat, kiváltképp a nyugalom délutánjának harmadik lakomája, a salos szeudot alkalmával. Tanítás, ének, imádság teszik széppé, feledhetetlenné ezeket az órákat. Ennek a könyvnek a receptjei Közép-Kelet-Európa zsidó étkezési szokásait őrzik meg, szinte egy olyan pillanatban, amikor - négy évtizeddel a Holocaust után - a gasztronómiának ez a formája már viszonylag kevesek gyakorlatában él.