Az emigrációban írt Júdás-regény teszi teljessé Márai történelmi témájú prózáját.

A mű központi kérdése: az áruló, illetve az árulás természetrajza.

„A könyvet emberöltő előtt egy budapesti romos szükséglakásban kezdettem írni. A kézirat később elkísért külföldre. Többször áthajózott az óceánon. Mindig a hajóládában maradt, mert felidézte a förtelmes éveket, amikor az árulás úgy terjengett, mint egy járvány, amely ellen nincs védőoltás” ­– írta Márai Sándor halála előtt hat évvel, 1983-ban, amikor úgy érezte, ideje tisztába tenni a Júdás-regényt, a Keriótból való Jézus-tanítvány történetét.

A San Diegóban élő írót mindenekelőtt a „mindig nyájas” áruló lélektana, gondolkodásmódja izgatta, de arra is kíváncsi, mivel és hogyan hódította meg az embereket a Názáreti a kicsiny és jelentéktelen Galileában, s miért éppen a Római Birodalom e távoli tartományából indul későbbi hódító útjára a kereszténység. Miért teremtett új világot a názáreti ács fia?