Aki átélte már egy(néhány) pohár bor után a bölcsesség ellenállhatatlan kiáradását, az egyet fog érteni Roger Scrutonnal: „A megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő társaságban elfogyasztott bor az elmélkedéshez vezető út és a béke előhírnöke”.

Bár a szerző látszólag módszeres következetességgel vezeti az olvasót kisebb-nagyobb francia és újvilági birtokok, borok és dűlők között, mégsem hagyományos borkalauzt olvasunk. Az orrát magasan hordó borsznobizmust könnyű derűvel kifigurázó rendhagyó könyv nem évjáratokban és divatokban, nem obskúrus íz- illatjegyekben, hanem a hagyományait tisztelő és a természettel együtt élő és ember lelki békéjében találja meg a civilizációval egyidős borkultúra lényegét.

A népszerű angol konzervatív gondolkodó természetesen nem bújik a bőréből, a kötet második részében a bortúra szellemes filozófiai és kultúrtörténeti utazássá alakul. Ne tartson azonban senki elvont okoskodástól. A szerző nem tanít, inkább mesél; óvatos kortyokban kóstolgatjuk a megidézett bölcselők témához illeszkedő gondolatait.

Az Iszom, tehát vagyok Scruton vitathatatlanul legélvezetesebb könyve. Olvasása egy(néhány) pohár bor mellett javasolt.

„Ki gondolta volna, hogy lehet még a borról olyan jó könyvet írni, mint amilyet Roger Scruton most letett az olvasó elé?”