Krisztus és egyháza Pázmány Péter életművében
-10%
3 900 Ft
3 510 Ft
KosárbaRaktáron
A kedvezményes árak kizárólag a webshopunkon keresztül leadott megrendelésekre érvényesek!
Krisztus és egyháza Pázmány Péter életművében
Most Pázmány Péter teljes életművét: latin és magyar összes munkáinak krisztológiáját és egyháztanát ismerteti és méltatja. Mivel minden hitigazság összefügg, és a keresztény tanítás középpontjában Jézus Krisztus és üdvözítő műve áll, a szoros értelemben vett krisztológián túl
kellett lépnie, amikor Pázmány Péter egész művét figyelembe véve megvilágította Krisztus misztériumának központi helyét, és elhelyezte Pázmány Krisztusközpontú teológiáját egyrészt kora skolasztikus és protestáns teológiájában,
másrészt az újkori teológia fejlődésében.
(Róna Judit irodalomtörténész)
Szabó Ferenc legújabb monográfiája két szempontból is érthetőbbé teszi Pázmány életművét a mai olvasó számára. Feltárja azt az „aranyfedezetet”, amely már a jezsuita professzor teológiai írásaiban tetten érhető és más műfajú későbbi írásainak alapjául szolgál. Ugyanakkor rávilágít Pázmány teológiájának,krisztológiájának és egyháztanának modernségére, azokra a gondolatokra, melyek a II. Vatikáni Zsinat tanításaiban, sőt az ezt követő évtizedekben is
jelen vannak a katolikus teológiai gondolkodásban.
(Hargittay Emil egyetemi tanár,irodalomtörténész)
Tartalmas, tanulságos, érdekes és élő írás. Igen nagy haszna lesz »Pázmány ébresztésében
«. A magamfajta teológus kedvet kap ilyenkor Pázmány alaposabb tanulmányozásához.
(Török Csaba teológusprofesszor)
















