Neki miért igen, és nekem miért nem? – kér­de­zi ma­gá­tól az ember, lapos pil­lan­tá­so­kat vetve a má­sik­ra. Lu­ci­fer bűne, aki az em­bert irigy­li. Káiné, aki Ábel­re fél­té­keny. Jágóé, aki Ot­hel­lo iri­gye, de a go­nosz ki­rály­néé is, aki Hó­fe­hér­ke miatt gyöt­rő­dik. Az ókor­tól a mo­dern, de­mok­ra­ti­kus tár­sa­dal­ma­kig, ahol az irigy­ség ide­á­lis táp­ta­laj­ra talál, a tün­dér­me­sék­től a mai saj­tó­köz­le­mé­nye­kig a szer­ző vé­gig­ve­zet ben­nün­ket e gyö­nyör­men­tes és sok­szor kö­nyör­te­len szen­ve­dély me­ta­mor­fó­zi­sán.