Sebastian Ambrosius késmárki humanista lelkész életpályájának bemutatása a több síkon tevékenykedő főszereplőt az (akár) egymásba fonódó kontextusok rétegeiben próbálja megragadni: a szepességi várostörténet, a protestáns egyháztörténet, a humanista művelődés és oktatás, az udvari-patrónusi rendszer és a Respublica litteraria kontextusaiban. Az életpálya bizonyos szakaszaiban hol megállapodott, hol változó, összeszedett vagy inkoherens, eltökélt vagy bizonytalankodó, önálló és tanácstalan személyiséget látunk. Ambrosiust és kortársait a 16. századi művelt városi értelmiségi közegébe helyezi a kötet, oda, ahol eddig csak a szakirodalom által kultivált „híres” szereplők látszottak. Feltűnik ugyan Szenci Molnár vagy Balassi is a könyv lapjain, ám ezúttal mint a késmárki elsőpap egyenrangú kollégái. A főszereplő Ambrosius és nemzedéke; bemutatásuk egyben megvilágítja a régió protestáns többségű értelmiségének mozgásterét és az egyetemnélküliségből fakadó kényszerpályát is, a humanizmus elméletének és gyakorlatának töredékes intézményesülését. A kötet fejezetei, mint mikrotörténeti metszetek, olyan csomópontokat mutatnak be – a peregrinációt, a naptárreformot, a hitvitákat, a levelezési és kommunikációs technikákat –, melyeknek Ambrosius szerepvállalásain keresztül történő elemzése értelmezhető kontextusban mutatja az életút sajátosságait. Az interpretációkból összeálló történet tehát rekonstrukciós kísérlet és mozaikos biográfia, nem pedig hagyományos történeti életrajz.