A kötet kevéssé ortodox elmefilozófiai álláspontot fejt ki: úgy érvel, hogy a hétköznapokban használt pszichológiánkat nem a viselkedés magyarázatára és előrejelzésére használjuk, hanem arra, hogy olyan történeteket mondjunk egymásról és magunkról, melyek azzal, hogy a viselkedés mögöttes mechanizmusait pszichológiai fogalmakkal ábrázolják, érthetővé teszik azt. Pszichológiai történeteink azokat az affektusokat közvetítik, amelyek a társas interakció során helyzetek és ágensek kapcsán ébrednek bennünk, s így befolyásolják mások hasonló érzékenységét. Ez a gyakorlatunk képezi erkölcsi értékeléseink alapját, sőt, részben maga is erkölcsi érzékenység. A könyv érvelése szerint az értelmezés és az értékelés kontextusa – ellentétben a magyarázattal és az előrejelzés kontextusával – jelentik a pszichológiai diskurzus természetes közegét. A könyv egyaránt számot tarthat a filozófia, a pszichológia, a társadalom- és irodalomtudomány iránt érdeklődők figyelmére.