Az ember helyzetét másokéhoz képest ítéli kedvezőnek vagy kedvezőtlennek. Ha a távolság nem túlságosan nagy, szűkös feltételei ellenére is elégedettnek, boldognak érezheti magát. Az adaptáció következtében ugyanis tudatunkban kedvezőbbé alakítjuk életminőségünket: képesek vagyunk vágyainkat lehetőségeink határain belül tartva felellni életünkben az elégedettség, a boldogság forrásait.
A legelégedettebbek és legboldogabbak azonban azok, akik emellett számos jól működő emberi kapcsolattal integrálódnak a társadalomba, s a legkevésbé azok, akiknek hiányoznak vagy megszakadnak ezek a kötelékeik – az atomizált magánynál tehát még a fájdalmat okozó, sok küzdelemre kényszerítő kötelékek is inkább nyújtanak boldogságot, elégedettséget.
A könyv a kapcsolatok szubjektív életminőségét alakító hatásának vizsgálatát helyzete a középpontba: a kutatások tanúsága szerint a szubjektív boldogságot és elégedettséget dominánsan a pozitív emberi kapcsolatok folyamatos építése és újraépítése eredményezheti.