Sigmund Freud meg volt győződve róla, hogy az oroszok jobban, közelebbről ismerik tudattalanjukat, mint az európai emberek, ezért mindig nagy izgalommal analizált orosz betegeket. Leghíresebb páciense, a "Farkasemberként" elhíresült Pankejev is orosz volt, és az is közismert, hogy Freud egyik jelentős esszéjét Dosztojevszkijről írta. Az orosz téma tehát korántsem periférikus a pszichoanalízis története szempontjából, s most Alekszandr Etkind könyvéből megtudhatjuk, hogy e történet majd` minden jelentős fordulata valamiképpen kapcsolatban állt orosz vagy legalábbis Oroszországban, az orosz kultúrán felnevelkedett emberekkel - pszichológusokkal és betegekkel egyaránt. Etkind főként emberi sorsokon keresztül vizsgálja a freudi tanok oroszországi viszontagságos útját a rendkívüli népszerűségtől a teljes betiltás idejéig - elmeséli a pétervári születésű Lou Andreas-Salomé történetét, az orosz-zsidó Sabina Spielrein különös kapcsolatát Freuddal és Junggal (és azt, ahogy Spielrein, a tehetséges analitikus Freudot megelőzve vonta be a halálösztönt a pszichoanalízis elméletébe), a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaság elnökének, Max Eitingonnak az életét (aki a szerző kutatásai szerint valószínűleg kiszolgálta az orosz titkosszolgálatot), Trockij kapcsolatát a pszichoanalízissel (aki ezt az új tudományt akarta felhasználni az "új ember" létrehozásához)... Etkind nem egyszerűen kiegészíti a pszichoanalízis történetét, hanem számos esetben korrigálja az eddigi nézeteket: a Freud-Jung kapcsolat bizonyos részleteit, a "Farkasember" analízisét vagy a Nemzetközi Pszichoanalitikus Társaság működésének némely rejtélyeit egészen új nézőpontból világítja meg. Rendkívül értékes a kutatása az orosz kultúrtörténet szempontjából is: a szimbolisták (Andrej Belij, Vjacseszlav Ivanov stb.), Bahtyin, Eizenstein, Zoscsenko, Bulgakov és mások pszichoanalitikus kapcsolatainak és nézeteinek feltárása számos világhírű mű megértését is gazdagíthatja.