Egy trom­pe-l`oeil (ejtsd: [tromp­löj], szó sze­rint: a sze­met be­csa­pó) nem egy­sze­rű­en va­ló­ság­hű áb­rá­zo­lás­ra tö­rek­szik, hanem arra tart igényt, hogy úgy te­kint­se­nek rá, mint az anya­gi va­ló­ság egy da­rab­já­ra. Emi­att a meg­té­vesz­té­sig há­rom­di­men­zi­ós­nak kell hat­nia, az ere­de­ti­vel (közel) meg­egye­ző mé­re­tű­nek kell len­nie, a fes­tett szí­nek­nek meg kell ha­zud­tol­ni­uk a va­ló­sá­gos szí­ne­ket, a fes­tett fény­ha­tá­sok­nak és ár­nyé­kok­nak a va­ló­sá­gos fé­nye­ket és ár­nyé­ko­kat. Az ilyen fest­mény ka­mé­le­on­ként be­ol­vad a kör­nye­ze­té­be. Az ész­re­vét­len­ség­hez lét­fon­tos­sá­gú, hogy el­tűn­jön a mű­vé­szet­ben meg­szo­kott szét­vá­lasz­tás, a fest­ményt kö­rül­ve­vő, az áb­rá­zo­lást pon­to­san be- és el­ha­tá­ro­ló keret, vagy­is ese­té­ben min­den azon múlik, si­ke­rül-e el­ken­dőz­ni vagy el­tün­tet­ni a ha­tárt vagy a sze­gélyt.

„Nem va­gyok mű­vé­szet­tör­té­nész. A hoz­zám ha­son­ló mű­ked­ve­lők­nek írok. Kon­cep­ci­óm na­gyon egy­sze­rű: a konk­rét al­ko­tá­so­kat és azok al­ko­tó­it ál­lí­tom a kö­zép­pont­ba. Lé­nye­gé­ben idő­rend­ben tár­gya­lom a mű­ve­ket és a mű­vé­sze­ket. Közel száz­húsz mű kerül majd szóba. Kö­zü­lük szá­mos be­le­tar­to­zik abba a körbe, me­lyet a trom­pe-l`oeil ká­non­já­nak ne­vez­het­nénk. Mivel hol­land va­gyok, és így di­csek­vés nél­kül ál­lít­ha­tom, e műfaj kép­vi­se­lői közül sokan a hon­fi­tár­sa­im, né­hány olyan al­ko­tás is fi­gyel­met kap köny­vem­ben,ame­lyet talán túl­zás lenne mes­ter­mű­nek ne­vez­ni.”