Mint a legtöbb erkölcsfilozófiai írás, a Hagakure, A szamurájok kódexe is időtlen. Tanítása bármely kor emberéhez megtalálja az utat. Mai, hanyatló világunkban, amikor már nem a kard kemény, de igazságos és egyértelmű törvénye él, más formában jelentkezik. Misima Jukio, Japán egyik legnagyobb írója – az utolsó japán, aki szeppukuval vetett véget életének – „az egyetlen könyvnek” tartotta a Hagakurét, amely „szabadságra és szenvedélyre” tanít. Misima ebben a művében – többek között – részletesen elemzi a Hagakure negyvennyolc létfontosságú alapelvét. „A háború alatt a Hagakure olyan volt, mint a nappali égbolton fényesen ragyogó tárgy, ám igazi fényét éppen koromsötétben sugározza. [...] Ezt a könyvet más, háború alatt íródott művekhez hasonlóan gyűlöletes, rossz, gonosz könyvnek kezdték tartani, amely annyira mocskos, hogy ki kell törölni az emberiség emlékezetéből, szorosan becsomagolni és a szemétdombra hajítani. Így a Hagakure, korunk sötétségében, először kezdte igaz fényét sugározni.”