Csapody Tamás jogász-szociológus könyve a második világháború alatt a szerbiai Borba vitt magyar munkaszolgálatosokról szól. A szerző a zsidó és a katonai szolgálatot megtagadó (Jehova Tanúi, szombatista, nazarénus) munkaszolgálatosok és az őket kísérő katonai keret máig ható történetének egyes fontos eseményeit mutatja be.
A kötet foglalkozik a Borban és környékén dolgozó hatezer kényszermunkás között tevékenykedő orvosokkal, akik Radnóti Miklós és Lukács László költőket, valamint Justus Pál szociáldemokrata politikust is gyógyították.
A bori munkaszolgálatosok élete alapvetően megváltozott Marányi Ede alezredes táborparancsnokság idején. Az alezredes parancsára számos zsidó munkaszolgálatost kivégeztek. A táborparancsnokot sohasem vonták felelősségre, így katonai alárendeltjei közül többeket a népbíróságok halálra ítéltek. A könyv a fellelhető források széles körét egymással összevetve tárja fel a munkaszolgálatosok és a keret sorsát Szerbiában, valamint a menetek sorsát.
A munkaszolgálatosok Borból 1944 őszén induló első csoportja nagy veszteségek árán érkezett el Cservenkán át Mohácsra és Bajára, majd pedig Szentkirályszabadjára. Az innen induló és az ausztriai Zurndorfig gyalogló bori munkaszolgálatosok dunántúli menete Abdánál ismét elvesztette több tagját. Radnóti Miklós és társai utolsó időszakával, kivégzésükkel, exhumálásukkal és nyughelyeikkel kapcsolatban a kötet számos, irodalomtörténetileg is jelentős új megállapítást tesz. A tömegkivégzések nyomán létszámukban felére csökkent munkaszolgálatosok közül alig pár százan élték túl a német koncentrációs táborokat. A munkaszolgálatosok Borból induló második csoportját a szerb partizánok felszabadították, és közülük többen partizánok, katonaorvosok, később pedig a magyar és az egyetemes kultúra és tudomány jeles alakjai lettek.