Fekete fotográfiáin mindig van valami meghitt, személyes. De nem érzelmesen személyes, hanem inkább valami viszonyítási pont, valami életjel egy tárgy, egy lény, egy fény, egy mozdulat , ami a nézőt a látvány részesévé teszi. Itt határozottan megváltozott valami. Ez nem egy új városkép, hanem egy új életforma, egy metropolis új lüktetése, megváltozott bioritmusa.
Fekete Gábor fölfedezett valamit, amit így, legalábbis ennek a városnak a vonatkozásában, még senki se dokumentált. Nehéz olyan helybeli fotóművészt elképzelni, aki ennyire elfogulatlanul csodálkozna rá a pesti tájra, mint ahogy azt Fekete Gábor teszi. Nincs benne se előítélet, se pedig hátsó szándék. Egyáltalában nem szépít, de nem is kéjeleg a csúfságokban. Nem befolyásolják a közismert klisék, komplexusok, közhelyek. Fölfedez, örül, meglepődik. Úgy fényképez, mintha tényleg először látná ezt a várost. Bizonyára ezért sikerül a fotográfiáinak nézőivel elhitetni, hogy ők is először látják.

A svájci-magyar fotós, Fekete Gábor képeihez a szöveget Dés Mihály írta és három nyelven, magyarul, angolul és németül került beszerkesztésre, így a nagy volumenű album egyben egy alternatív városimázsnak is tekinthető. És hogy egy profi fotós objektívén keresztül milyen a fővárosunk?

- Valóságos, mégis kísérteties.
- Egyszer és bensőséges.
- Tapasztalásokkal teli.
- Hol grandiózus, hol parányi.
- Egyszer ragyogó, máskor tompa.
- Bizarr és kacér.
- Üres és élettel teli.
- Sötét és kivilágított.
- Végtelennek tűnő, mégis egyetlen pillanat alatt szertefoszló.
- Magával ragadó.