A Mrozek-dráma titka Krakkó. A város konzervatív-bohém miliője a XX. század második felében is megőrizte a XIX. századi galíciai rituálékat. A hölgyek és urak nem válnak meg avíttan elegáns viseletüktől, hibátlanul beszélik választékos csoportnyelvüket, de a szalonba nem illő sötét erőket már nem tudják féken tartani. Rossz modorú külvárosi elemek, doktrinér fiatal értelmiségiek, Csapajevet játszó haramiák furakodnak közéjük. A sztereotípiák statikus rendje felborul, már nem állóképet látunk, mozgásba lendül a gépezet. Veszélyes kísérleteket folytatnak a forradalommal, a dialektikus gondolkodással. Az eseményeket a bölcselkedő értelmiségi és a tahó mindig újrakezdődő vitája mozgatja. Egyikük sem győzhet. A szalon már nem a kiváltságosok menedéke, a kulturális tér huszáros rohammal elfoglalható, de a moziban elsajátított bölcsességek alapján nem rendezhető be. Valahol itt ér véget a komédia.

Slawomir Mrozek (1930) Krakkóban, újságíróként, humoristaként kezdte pályáját az ötvenes évek elején. Az évtized végén Varsóba költözött, ekkor már drámaíróként is ismert volt. A hatvanas évek elején írt mítoszromboló, groteszk egyfelvonásosai máig sem vesztettek népszerűségükből. 1963-ban Genova környékén telepedett le, pályája a Tangó sikere után teljesedett ki. 1968-ban nyilatkozatban ítélte el Csehszlovákia megszállását, válaszul a lengyel hatóságok nem hosszabbították meg az útlevelét. A Párizsban élő szerző ekkor politikai menedékjogot kért. Járta a világot, részt vett bemutatókon, gyakran rendezőként is közreműködött. 1987-ben feleségül vette Susana Osario Rosas mexikói rendezőnőt. 1989-ben Mexikóban, a Los Flores ranchon telepedtek le, ez hamarosan új nevet kapott: La Epifania. 1990-ben, hatvanadik születésnapja tiszteletére emlékezetes Mrozek-fesztivált tartottak Krakkóban, a drámaírót a város díszpolgárává avatták. 1996-ban hazatért.

1930. június 29-én születtem. Nem emlékszem, hogyan történt, kénytelen vagyok hát elhinni. Ha megkérdezné a bíróság, valóban megszülettem-e, nem mernék rá megesküdni, mert én személy szerint nem emlékszem semmire. Ha van valami más élet a halál után, valószínűleg a halálomra sem fogok emlékezni. Elég szomorú, mert ez azt jelenti, hogy nem lehetünk biztosak sem abban, hogy vagyunk, sem abban, hogy nem vagyunk.

Válogatta és szerkesztette Pálfalvi Lajos.