Élet és sors
-10%
4 500 Ft
4 050 Ft
Out of stock Discounted prices are valid only for orders placed through our webshop.
Élet és sors
Az Élet és sors 1942 végén, 1943 elején játszódik, jórészt Sztálingrádban, ahol elkeseredett harcok folynak egy-egy ház birtoklásáért is, de megfordulunk az evakuáltak hátországában is, oroszországi és német városokban, s egyszerű katonákkal éppúgy találkozunk, mint olyan emberekkel, akiknek egy-egy parancsa százezrek életéről dönt… És a regény mindkét birodalom lágereit is leírja: a gázkamrába terelt zsidók utolsó gondolatait és a sztálini lágerek rabjainak életét… Grosszman könyvében, ha megírása idejébe képzeljük magunkat, meghökkentő a szókimondás bátorsága: akkor beszélt – egészen nyíltan – a náci és a szovjet rendszer lényegi azonosságáról, amikor a kérdés puszta felvetése halálos bűnnek számított.
1961-ben az Élet és sors összes kéziratpéldányát, sőt az írógépet és írógépszalagot is, amelyeken készült, "letartóztatta" a KGB. Grosszman ezt csak kevéssel élte túl, 1964-ben elhunyt, de a mű egy kézirata kalandos körülmények között megmaradt, a hetvenes években Nyugatra került, s ott jelent meg először 1980-ban.
Grosszman regénye ma már a XX. századi világirodalom egyik alapművének számít: benne lüktet a tömeggyilkos diktatúrákat szülő kor minden fájdalma és kegyetlen erkölcsi-filozófiai dilemmája… S a világ csak most, ötven évvel a megírása után fedezte fel igazán: a BBC nyolcórás rádiójáték-sorozatot készített belőle, Oroszországban több színházban játszották színpadi adaptációját, és idén, 2012-ben mutatja be az orosz tévé a tizenkét részes monumentális Élet és sors teleregényt…
Olasz nyelvű megjelenésekor az Il Giorno így üdvözölte a regényt: "Az emberiesség és finomság, amellyel Grosszman háromszázötvenezer ember halálát rekonstruálja Sztálingrádnál, Tolsztojt idézi; a pátosz, ahogyan a szolidaritásról, a barátságról és a méltóságról értekezik, Dosztojevszkijt; a szelídség és érzékenység, amellyel az egyszerű életet magasztalja föl, Csehovot."
















