A cselekvés útja mint spirituális ösvény sorozat második kötete Albert Schweitzer életérõl és munkásságáról igyekszik keresztmetszetet nyújtani. Schweitzer (1875-1965) a XX. század egyik kiemelkedõ egyénisége volt, akinek életútjában egyedülállóan forrt egybe a gyakorlati cselekvés az elméleti munkássággal. Harmincéves korában, neves teológusként és orgonamûvészként, praktizáló tanárként és lelkészként, mintegy hátat fordítva addigi életének, elvégzi az orvosi egyetemet, majd egy afrikai gyarmaton, a gaboni Lambarénéban kezd praktizálni. "Örömmel végeztem lelkészi és tanári munkámat. Új tevékenységem során azonban nem beszélni fogok a szeretet vallásáról, hanem gyakorolhatom azt" - írja döntésérõl. Az elkövetkezõ évtizedekben több száz beteg ellátására alkalmas kórházfalut hoz létre. Schweitzer mint keresztény-humanista gondolkodó is jelentõs életmûvet hagyott hátra. Az erkölcsi kérdésekrõl szóló tizenkét prédikációban szokatlan nyíltsággal szól olyan, napjainkban is aktuális kérdésekrõl, mint például a tulajdon jogossága vagy az emberiesség és az anyagias érdek ütközése. Filozófiai nézetei az élet tiszteletének filozófiai-etikai felfogásában kristályosodtak ki, amelynek lényege, hogy az ember egyrészt a világ „érthetetlenül titokzatos és gyötrelmes” voltából, másrészt saját és mások leküzdhetetlen és elemi erejû életakaratából kiindulva felismeri azt, hogy a cselekvés egyetlen következetes útja az, ha "...nem csupán önmagának él. Ellenkezõleg: egynek érzi magát az összes környezõ élettel, átéli sorsukat, mint a sajátját, minden erejével segíti õket és nincs nagyobb öröme, mint kivenni részét az élet kibontakoztatásában vagy megmentésében." Eközben az illúziókba menekülõ önzés helyett a világgal és saját sorsával bátran szembesülve valódi spirituális tudásra tesz szert. "Az élet tisztelete, belsõ parancstól ösztönözve, a beletörõdés komor völgyén át, elvezet benünket az életigenlés fénylõ csúcsaira."