„Eljött az idő, hogy a kórlélektan ízig-vérig pszichoanalitikus sémája mentén kezdjünk el dolgozni.” A magyar származású híres amerikai kiképző analitikus John E. Gedo e szavakkal indítja útnak tanulmányát, amely méltó arra, hogy különleges helyet vívjon ki magának a pszichoanalitikus irodalomban. Amit Gedo nyújt A lélek útvesztőiben, nem kevesebb, mint az első kísérlet arra, hogy kizárólag a pszichoanalitikus alapelvekre és adatokra támaszkodva rajzoljon térképet a megzavart lelki működésekről.

Ez a séma abban a felvetésében gyökerezik, hogy a nem organikus zavarok az alkalmazkodás mélylélektanilag magyarázható torzulásai. Ezt szem előtt tartva Gedo a működésbeli zavar két terjedelmes csoportját különíti el: az apraxiák kategóriájába azok a kudarcok tartoznak, amelyeket az egyén az alkalmazkodást szolgáló alapvető lelki készségek elsajátításában szenved el; a működési zavarok további nagy kategóriáját a Freud óta ismert „kényszerű ismétlés” körébe tartozó jelenségek képezik. Gedo mindkét kategóriában kimutatja, hogy az elmeműködés viszontagságai úgy értelmezhetők, mint a működés aránylag ősi módjaiba való visszacsúszás, és a felnőtt működés elvárható módozatainak átmeneti feladása.

Abból, ahogy Gedo felfogja: hogyan s miért keletkezik a lélek zűrzavara, egyenesen következik, hogy a pszichoanalitikus kórismét csakis azon alakzatokra lehet alapozni, melyekkel a kezelésben találkozunk. Ezek pontosan rámutatnak a hibás alkalmazkodás ismétlődő mintáira és az alapvető lélektani készségek megtanulásának kudarcaira. Gedo szerint itt a három fő pszichobiológiai alapkészség (a feszültségszabályozás képessége, összefüggő cselekvési program szervezése és az illúziókról való lemondás) hibái összekapcsolódnak az észlelés, megismerés, érzelemvilág és kommunikációs ügyesség fejlődési zavaraival.

E gondosan szerkesztett, világosan megírt és esettanulmányokkal gazdagon telehímzett könyv nem csupán gondolatokkal teli termése egy kiemelkedő klinikus három évtizednyi tapasztalatának, hanem az első pszichoanalitikus könyv is Otto Fenichel 1945-ben született mesterműve, A neurózis pszichoanalitikus elmélete óta, amely a figyelem középpontjába azt a kérdést állítja: hogyan alkossuk meg a kórlélektan fogalmi szerkezetét.