Lengyelország náci megszállása alatt csaknem ötmillió lengyel veszítette életét. Közülük csaknem 2,5 millió volt a holokauszt során meggyilkolt zsidók száma. A világ második legnagyobb zsidó közösségének kilencven százaléka semmisült meg. Ám a lengyelországi zsidókat és nem-zsidókat egyaránt sújtó tragédia ellenére az antiszemita erőszak a háború végeztével sem szűnt meg. A lengyel orrhonukba visszatérő holokauszt-túlélőknek ellenséges érzülettel kellett szembenézniük, s ebbe beletartoztak a szomszédjaiktól elszenvedett gyilkos merényletek is. A huszadik századi Európa legvéresebb békeidőbeli poromjára a háború befejezése után egy évvel, Kielcében került sor. Jan T. Gross munkája részletesen rekonstruálja az események menetét és a rájuk adott lengyel reakciókat, amelyek megpróbálnak választ adni a kérdésre: miként volt lehetséges antiszemitizmus Lengyelországban a háború után? Gondolatmenete szerint a háború utáni lengyel antiszemitizmus nem egyszerűen a háború előtti attitűdök továbbéléséből magyarázhatók; a holokauszt és a kommunista hatalomátvétel kontextusából egyaránt magyarázható. Az antiszemitizmus végső soron közös platformjává vált a kommunista rendszernek és egy olyan társadalomnak, amelynek tagjai közül számosan részt vettek a gyilkosságok és kifosztás náci hadjáratában. Számukra a zsidó túlélők állandó szemrehányást jelentette. Czeslaw Milosz szerint a lengyel kommunisták a lengyel nacionalisták régi álmát teljesítették be: megteremtették az etnikailag tiszta államot. Több mint fél évszázadon keresztül bűntudat és szégyen övezte hallgatásba burkolták, hogy mi történt a holokauszt lengyel túlélőivel. A szenvedéllyel, remek elemző készséggel és könyörtelenül tiszta fejjel megírt munka végre napvilágra hozza az igazságot. Lányomnak mondom, vejem értsen belőle…