Aranyszájú Szent János (349-407) elõbb egyszerû szerzetesként, majd antiokhiai papprédikátorként, végül konstantinápolyi érsekként tevékenykedett. Itt közölt kilenc prédikációját 386-387-ben mondta el az akkoriban igen elterjedt ariánus eretnekséggel vitázva.

Aranyszájú Szent János (349-407) elobb egyszerû szerzetesként, majd antiokhiai papprédikátorként, végül konstantinápolyi érsekként tevékenykedett. Mind prédikációiban, mind egyéb tevékenységeiben a szegényeket, betegeket és elesetteket védte a gazdagokkal és elnyomóikkal szemben, s ezért a császári hatalommal szembekerülve végül számûzetésben fejezte be életét. Itt közölt kilenc prédikációját 386/387-ben mondta el az akkoriban igen elterjedt ariánus eretnekséggel vitázva. A beszédekben az ariánusok két fõ tételét cáfolja: 1. "Az isten mivolta tökéletesen megismerhetõ" és 2. "ebbõl következõen tudjuk, hogy a Krisztus nemcsak hogy kisebb az Atyánál, de még csak nem is hasonló hozzá, tehát teremtmény". János az elsõ öt beszédben azt bizonyítja, hogy nemcsak az Isten mivolta, de még a világban való jelenléte, tevékenységei is tökéletesen felfoghatatlanok a számunkra, és így egyedül csak a Fiú és a Szentlélek ismeri az Atyát. A második négy beszédben azt elemzi, mi az oka a Krisztus alázatos kijelentéseinek, amelyek alapján az ariánusok az Istenatyánál kisebbnek gondolták õt. Minden prédikációt erkölcsi buzdítás zár, amelynek szövege gazdag forrásul szolgál nemcsak a kor liturgiájáról, egyházi szokásairól és aszketikus gyakorlatáról, de a kor hellenisztikus nagyvárosainak életérõl, bûneirõl és erényeirõl, társadalmi viszonyairól is. A kötetet kiterjedt jegyzetanyag, bevezetés, teológiai szótár, bibliai konkordanciatáblázatok és egy tanulmány kíséri. A tanulmány János életét, az ariánus viták történetét, a János által cáfolt ariánus teológiát, az arra adott ortodox választ, valamint Aranyszájú Jánosnak a zsidósággal kapcsolatos teológiai nézeteit tárgyalja.