Ha az ember történelmi törésvonalak között él, akkor mi szüksége van személyes élettörténetre? Miért akarja tudni a jövőt, ha róla is mások döntenek? És miért függ attól a jövőnk, hogy képesek vagyunk-e elfogadni a saját múltunkat?
A regénybeli Riolda bizony nincs könnyű helyzetben. Tündérek és szörnyszülött szorgok leányaként minden nép között, minden országban és minden udvarban idegen. A kelták, a germánok, a mórok közt is; hercegi dadusként, szélhámos földönfutóként vagy a bölcs krónikás, az idő betegségeit kutató Illighaen tanítványaként. Ködös tengerpartokon, a mórok elől menekülve, intrikákkal teli udvarokban, elátkozottnak hitt szigeteken. Riolda próbál józannak maradni az egymásnak feszülő hagyományok közt is. Ám hogy volnánk képesek mítoszok és tények közt a kora középkorban különbséget tenni?
Ebben a valóságos és kitalált időket, megtörtént és elképzelt eseményeket variáló női lovagregényben Riolda úgy tanul meg boldog lenni, hogy lassan kibékül mások álmaival, de meg tudja valósítani a sajátjait.