„Azokat a képeket kéne rögzíteni, amelyek pillanatokra visszatérnek az emlékezetbe, egész valójukban felfénylenek, s akkor aztán nem tágítanak. Míg egyszer csak teljesen elenyésznek. Mintha megtették volna a dolgukat.”



A Hátországi napló az életműsorozat tizennegyedik köteteként megjelenő gyűjtemény.

„A reflektivitás nem az egyik vagy a másik szakma specialitása, és különösen nem kreativitást gátló értelmiségi szórakozás, hanem a tudat elháríthatatlan gesztusa. Ha valaki nem kíván reflektív lenni, mondjuk a művészetében, akkor ez lesz a reflexiója a reflektivitásra. Freud óta tudjuk, hogy a reflexió nem csupán éberen, hanem álomban is működik. Közvetlenül a szenzualitással áll kapcsolatban. Észlelek, tapasztalataim alapján reflektálok rá, majd az észlelést a reflexiókkal együtt elraktározom az elmémben. Mintha fölcímkézett befőtteket raknék föl a polcokra.”


„A személyes és a személytelen, a közös és az egyedi, a kollektív és az individuális érintkezési felülete: valahol errefelé terül el a szabadság világa. Azon az általa tiltottnak nevezett területen, ahol Nádas szerint a szótlanság a szóval találkozik, vagy ahol a hang hozzáér a csöndhöz. Ezt a legalább annyira csábító, mint ijesztő terepet térképezi föl […] Munkájával Nádas egy olyan ősi európai hagyományhoz kapcsolódik, amely a világban sokfelé magától értetődő, nálunk azonban egyelőre még nem az.”
(Földényi F. László, Jelenkor, 2007. március)