Elsöprő szöveg. Elragad. Amire számíthatsz, kiszámíthatatlan, folyamatosan valami nem várható jön. Azonnal hozzászoktat ahhoz, hogy újra meg újra a legváratlanabbra várakozzak. Simán áthág minden bevett kulturális/irodalmi leosztást, hogy például népi/urbánus, meg „határon túli magyar”, ilyesmit. Költészet és naturalizmus, ilyesmiket.

Megsajnáltam egy férfit, mert felállt a farka, fájhat, gondoltam. Megtetszettem neki, mert négykézláb látott meg először, bejött a szobámba, éppen kerestem valamit az ágy alatt. „Női beszélő”, „Kárpátalján él”, „falun”, „egyetemen tanít”, ez egyszerre van és „van”: noha fagyos pontossággal referál „a helyzetről”, pillanatra sem tart benne. Semmi „szocio”, abszolút struktúra, tiszta zene. Átfog és a mélybe húz, mint az örvény, hogy azonnal kiengedjen, kilökjön magából. Kockázat, humor, élesség, élet, nagyon befelé megy és nagyon ki néz.

Tudatosan figyelem. Benyúl a szájába. Ettől viszolygok. A mondatok külön állnak együtt, erő idézetek, könnyen fölidézhetők.

A szomszédommal utazom a városba. A vonatállomás messze van, fél óra gyalog. A váróteremben magas a mennyezet, alig tudunk felnézni olyan magasra, a poros csillár is hatalmas, alatta állunk, ülünk, van, aki fekszik, eldőlt, a szomszédom átlépi. A szájához emeli a magot, rágja, köpi, a lábával a pad alá söpri.

Elsöpör, kisöpör. Ha jó vagy, jól fogod benne érezni magad. Legyél jó, érezd jól magad.