A digitális megosztottság (digital divide) napjaink kommunikációs gondolkodásának egyik kulcsfogalma lett. Nem ok nélkül: az internet nagyon rövid idő alatt olyan jelentőségre tett szert a munka, a tanulás és a szabadidő világában, hogy kutatókban, mozgalmárokban és politikusokban egyaránt felmerült: mi lesz azokkal, akik (sokféle okból, de alapvetően a szegénység miatt) nem tudnak élni a világháló lehetőségeivel. Feltűnő ugyanakkor, hogy az internetet megelőző elektronikus közlési eszközök idején ehhez hasonló gondolatok nem vagy csak elszórtan vetődtek fel. Pedig már a távírónál, a telefonnál, a rádiónál és a televíziónál is megtaláljuk a hozzáférés, birtoklás és használat társadalmilag jellemző különbségeit. Első célként azt tűztem ki magam elé, hogy magyarországi példaanyagon áttekintem az elektronikus kommunikációs (és tömegkommunikációs) eszközök terjedési és alkalmazási adatait a távíró 1847-es (!) bevezetésétől kezdve, és a digitális megosztottság problémája mögé odarajzolom a kommunikációs megosztottság történeti és tágabb összefüggésrendszerét. Második célom, hogy a kommunikációs megosztottság (fenti módon értelmezett) témakörét végiggondoljam a társadalmi nyilvánosság alakulása szempontjából is. Harmadik célként azt tűztem ki, hogy miközben a történeti adatokat a társadalmi egyenlőség és nyilvánosság szempontjából értelmezem, legyen a háttérben egy olyan kommunikációs modellem, mely segít a fogalmak értelmezésében és kommunikációelméleti pontosításában Ha sikerül e könyvben a hazai kommunikációs megosztottságot történeti perspektívába helyezni, és nemcsak azt bizonyítani, hogy van ilyen probléma, hanem folyamatosan megmutatni, hogy szociálpolitikai, piaci és civil társadalmi eszközökkel hogyan mérsékelhető a megosztottság, és hogyan fékezhető az újratermelődése, akkor a könyv elérte céljait.