A kereszténység védelmezői hallatlan gondolati erővel és nagyrészt meggyőzően mutatták ki, hogy a kereszténység egészen mélyen beépült Európa gondolkodásmódjába és kultúrájába, amelyből az eredetileg keresztény mozzanatok már később sem metszhetők ki úgy, hogy magukkal ne rántanák az egész európai szellemet - arról viszont ritkábban esik szó, hogy a kereszténység történelmi hatása milyen kapcsolatban van a kereszténység belső önértelmezésével. Akik a kereszténység Európát alakító-formáló hatását emelik ki, joggal állítják, hogy Európa kultúrája mind általános síkon, mind a konkrétumok szempontjából egészen a 20. századdal bezárólag elképzelhetetlen a kereszténység nélkül. Csakhogy az idevágó okfejtésekből gyorsan kitűnik, milyen nehézségek adódnak az ilyen jellegű hatáskifejtések igazolásából: mintha a legyőzöttek (a kereszténység képviselői) igyekeznének bizonygatni, hogy legyőzőik (az újkor emberei) még mindig az általuk feltört talajon gazdálkodnak. Ha igazuk van is, bizonygatásuk nem különösebben vonzó annak az újkori embernek a szemében, aki úgy érzi, olyan területre akarják visszacitálni, ahonnan önként távozott.

A kötetben összegyűjtött írások három nagy területen próbálnak betekintést nyújtani abba, milyen jelentőségük lehet korunk nyilvánosságában és kultúrájában a kereszténység gondolati ajánlatainak. Egyrészt a keresztény szellemiség újabb keletű átalakulásaira és új hangsúlyaira mutatnak rá, azokra a modern emberrel kapcsolatot kereső és korunk számos fejleményét bírálattal illető elgondolásokra, amelyek jellegzetesen mainak tekinthetők. Másodsorban a keresztény gondolkodás belső terébe kalauzolnak, ahol olyan jelenségek követelnek figyelmet maguknak, mint a kétségbeesés, a reménytelenség, az ártatlanul elviselt szenvedés és a megváltás reménye. Végül korunk egyik meghatározó fogalma, a spiritualitás kapcsán mutatják be a belső élet megszervezésének hagyományos formáit, újabb kísérleteit és az értelmezésükre tett legújabb erőfeszítéseket.

Görföl Tibor (1976) a kétezres évek elejétől megszakításokkal esztétikatörténetet, majd kultúraelmélettel összefüggő tárgyakat oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 2016 óta katolikus teológiát tanít a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Az elmúlt két évtizedben több könyvkiadó teológiai programját irányította. A Vigilia folyóirat főszerkesztő-helyettese, a Communio folyóirat munkatársa, számos teológiai és vallásfilozófiai mű fordítója, publicisztikái a katolikus sajtóban jelennek meg.