Az esendő emberek számának nőttével fura mód az esendőség megvallása, illetve leképződése szorul ki lassan az irodalomból. Mintha technicizált, haszonélvező korunk nem szívlelné e mélyen emberi vonást, tudni persze tud, ám beszélni nem akar róla. Erről szólnak Rácz Era írásai, ez teszi figyelemre méltó alkotássá őket, no és a megkapó őszinteség, az érzékenység és az érett fegyelem, amely játékos és szoros kompozíciókba képes zárni a legnehezebben vagy az alig-alig kimondhatókat is.