Magyar Filozófiai Szemle 2009/3-4
Magyar Filozófiai Szemle 2009/3-4
A Magyar Filozófiai Szemle az MTA II. o. Filozófiai Bizottságának folyóirata, s átvitt értelemben is akadémiai jellegű, filozófiai szakfolyóirat. Célja elsődlegesen a magyar filozófiai szakma és a filozófia iránt érdeklődő művelt nagyközönség tájékoztatása az itthon és külföldön folyó magas szintű tudományos munkáról. E célból egyfelől közvetíti mind a klasszikus értékeket (elsősorban a "Dokumentum" rovatban), mind a ma aktuális filozófiai problémákat (elsősorban a "Tájékozódás" rovatban) a magyar olvasók számára, másfelől pedig a magyar és külföldi szerzők nálunk publikált írásait eljuttatja számos társfolyóirathoz és nemzetközi filozófiai dokumentációs központhoz. A folyóirat magyar nyelven jelenik meg, a tanulmányok esetében azonban idegen nyelvű összefoglalást is közöl, a tartalomjegyzék magyar és angol nyelvű. Ezen túlmenően rendszeres tájékoztatást adunk külföldi partnereinknek a Magyarországon megjelent eredeti filozófiai művekről.
A folyóirat egyaránt nyitott minden irányzat, valamint elismert és kezdő szerzők előtt. Szerkesztése, legalábbis a jelenlegi szerkesztőség hivatalbalépése (az 1984. évfolyam) óta a minél teljesebb körű tolerancia jegyében történik. Más, filozófiai írásokat közlő folyóiratokkal szemben még azt az előnyt nyújtja szerzőinek, hogy hosszabb, nagyobb lélegzetvételű tanulmányokat is közöl (nem részletekben). A könnyebb tájékozódás és az érdeklődés fölkeltése és koncentrálása jegyében általában tematikus számokat készítünk.
















