Európa a nemzetállam és a nacionalizmus szülőhelye volt a 18. század végén, és úgy tűnt, a 20. század végén temetőjük is lesz. Ám a századvégi Európa, ahelyett, hogy túllépett volna a nemzetállamon, visszatért hozzá, aminek leglátványosabb bizonyítéka a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felbomlása és nemzeti alapon meghatározott utódállamaik létrejötte. A politikai tér nemzeti határvonalak mentén való átszerveződése a nacionalizmus eltérő és egyes esetekben robbanásveszélyes formáit hívta életre: a nemzeti kisebbségek autonómiára törekvő nacionalizmusait, az otthonukat adó új államok „nemzetiesítő” nacionalizmusait, valamint azoknak a „külső nemzeti hazáknak” a határokon átnyúló nacionalizmusait, amelyekhez a közös etnicitás – nem pedig az állampolgárság – alapján tartoznak. Bourdieu munkásságára és az „új institucionalista” szociológiára támaszkodva Brubaker összehasonlítja korunk és a két világháború közti időszak nacionalizmusait, és elméleti szempontból árnyalt, történelmi vonatkozásokban gazdag képet nyújt az „Új Európa” egyik legfontosabb problémájáról. „Rogers Brubaker a birodalmak megszűnése utáni Európában és Eurázsiában lévő »nemzetiesítő államok«, »nemzeti kisebbségek« és »külső nemzeti hazáik« közötti változékony hármas relációkról írott markáns és alapos tanulmányainak gyűjteményében új konfigurációt és új keretet ad a nemzeti kérdésre – annak hanyatlására, újjáéledésére és sokféle alakváltozására – vonatkozó szemléletünknek. A szigorú empirikus pontosságot különös analitikus éleslátással, a széles földrajzi horizontot történeti mélységgel párosító könyv teoretikus áttörést jelent és új utakat nyit egy olyan reflexív szociológia számára, mely mindazon tényezők folytonos kimunkálását vizsgálja, amelyeket a »nemzet« látszólag magától értetődő fogalma alá sorolunk.” (Pierre Bourdieu)