A kortárs műalkotások megragadásához az 1960-as évek óta elégtelennek bizonyultak a hagyományos esztétika fogalmai. „Művek” helyett ugyanis többnyire olyan „események” jönnek létre, amelyek a befogadás során érvénytelenítik a szubjektum és objektum, illetve anyagiság és jelszerűség között egykor fennálló esztétikai viszonyokat. A performativitás esztétikája e tétel bizonyítására és e folyamat megértésére vállalkozik. Az érvrendszer központjában az előadás fogalma áll, amely (mivel magában foglalja a játékosok és a nézők testi együtt-jelenlétének, az anyagiság performatív létrejöttének, illetve a jelentés emergenciájának tulajdonságait) végül eseményként definiálódik. Erika Fischer-Lichte munkája tehát fogalmi úton, esztétikailag értelmezi a művészet és élet között húzódó határ lebontásának azt a jelenségét, amelyre a legújszerűbb kifejezési formák törekszenek.