Wolfgang Welsch, a posztmodern egyik legjelentősebb teoretikusa 1987-ben jelentette meg Unsere postmoderne Moderne címû nagy monográfiáját. Ebben írja: „Néhány év óta egy
fogalom jár körbe: a »posztmodern«. Nincs olyan tárcarovat, és nincs olyan informált kortárs, amely vagy aki elboldogulhatna nélküle. És mégis igazából senki nem tudja, hogy miről is
beszél, ha »posztmodernt« mond. A kifejezés [...] csillámló és messzemenően vitatott.” Az Esztétikai gondolkodás című kötet nem egyszerűen folytatja-pontosítja a korábbi mű koncepcióját,
hanem a posztmodernnek sajátos esztétikai fordulatot is ad. Ennek kiindulópontja az „esztétika” vagy az „esztétikum” jelentésének megkettőzése: „Az »esztétika« a szokásos nyelvhasználatban már nemcsak az érzéki fenomének tudományos tematizálását jelenti, hanem maguknak, e fenoméneknek a struktúráját is.” Ezért a hagyományos értelemben vett esztétika megjelölésére be kell vezetnünk az „esztétikai gondolkodás” kifejezését. A hatodik kiadáshoz írt előszóban (több, mint tíz évvel a könyv elkészülte után) Welsch ezt írja: „Ha egy kordiagnózist vagy egy önértelmezést szeretnék kidolgozni, akkor abból indulnék ki, hogy az esztétika […] még a mai inter- és transzkulturális dialógusban is kulcspozícióban van.”