„A polgári állam versenyelvű. Semmilyen kormányzat nem betonozhatja be magát, mert a kormány nem azonos a nemzettel. Az európai integráció elmélyítése pedig összeegyeztethető a nemzeti érdekekkel. Nincs szükségünk szabadságharcra. Kiegyensúlyozott, a valódi közjót szolgáló normális, az európai polgári értékeknek megfelelő nemzeti kormányzást szeretnénk.”

Sárközy Tamás 1940-ben született Budapesten. Az állam- és jogtudományok doktora. Az ELTE jogtudományi karának elvégzése után az Építésügyi Minisztériumba került. 1969-től a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetében tudományos kutató, jelenleg kutató professzor. 1979-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (jelenleg Corvinus Egyetem), 2001-től a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára.

1987–88 között a kormány modernizációs irodájának vezetője, 1988–90 között igazságügyminiszter-helyettes, 1989–90 között deregulációs kormánybiztos, 2004–2005 között a kormányzati szervezet modernizációs javaslatát kidolgozó kormánybiztos. Jelenleg a Magyar Jogászegylet elnöke. 1985-ben Állami Díjat kapott, 2009-ben a Prima Primissima-díjat is elnyerte.

A civiljog, a gazdasági jog, a társasági jog, valamint a kormányzati szervezetrendszer témájában több mint 60 könyvet és 300 tanulmányt írt. 1993 óta a Gazdaság és Jog című folyóirat főszerkesztője.

Sárközy Tamás szerint a második Orbán-kormány nem maffiaállam, de nem is önálló, mások számára követendő magyar modell. Úgy véli, meg kellene szüntetni a „túlzáskormányzást”, véget kell vetni a szakadatlan forradalomnak és a szükségtelen nemzeti szabadságharcnak. Stabilizálni kell az állam működését, meg kell szüntetni a kaotikus, gondolatnál is sebesebb frakció-törvényhozást. A kormányzás terén is középútra kell kerülni – nemzeti kormányzást kell megvalósítani, az Európai Unió gazdasági és jogi alapértékeinek tiszteletben tartásával.

Sárközy Tamás legújabb könyve átfogó képet ad a második Orbán-kormány teljes kormányzati ciklusáról, és érzékelteti a 2018-ig terjedő kormányzati periódusban fennálló lehetőségeket.

A hatalom sose szerette, ha valaki középen áll – Szolón törvényben rendelkezett arról, hogy az ilyen szedje a sátorfáját Athénból. Sárközy Tamás évtizedek óta nem hajlandó egyik oldalra sem állni. „Harag és részrehajlás” nélkül értékel; ugyanolyan higgadtan mond véleményt a „gondolatnál is gyorsabb jogalkotásról” vagy az „irányított nemzeti kapitalizmusról”, mint a stadionépítési programról vagy a várható jövőről. Az ilyen vagy olyan előjelű populista summázatokhoz szokott választópolgár nem győz csodálkozni: jé, ezt így is lehet nézni? Egészen egyedi hangvétel ez a szakmaiságot és bírálatot hol kedélyes, hol cinikus megjegyzésekkel ötvöző stílus, benne az érintettség (szem- és fültanúság) váratlanul fel-felbukkanó adomáival.

Tábori Zoltán