Carl Sagan csillagász volt, a Földön kívüli élet kutatója, és épp ez a sajátos helyzet okozza, hogy utolsó, 1995-ös könyvében a világ jelenségeire kreált tudománytalan álmagyarázatok ellen emel szót. Végigtekint a különböző korok hiedelemvilágán, és arra jut, hogy démonjainkat mindig aktuális ismereteink szerint teremtjük meg: amíg a Földet laposnak képzeltük, boszorkányokkal viaskodtunk, manapság, mióta a csillagászat és az űrkutatás eredményei megjelentek a köztudatban, ufók generációjával állunk szüntelen küzdelemben. Az állítólagos idegenekről adott beszámolók a képzelőerő csődjéről, a sajátosan emberi problémákkal való túlterheltségről tanúskodnak.

Sagan érti, hogy korunk ki van éhezve valamiféle megvilágosodásra, de irracionális pszeudomagyarázatok és sarlatán álhitek helyett azokat leleplező tudományos, ugyanakkor közérthető válaszokat ad.

„Nagy szükség volt már arra, hogy egy hézagpótló művet adjanak kezünkbe a tudományról, áltudományról és a hiszékenység, valamint az ostobaság kultuszáról."

Bencze Gyula, Magyar Tudomány

„Carl Sagan az az ember volt, aki nem hinni, hanem tudni akart. A Korok és démonok olyan ember kalandozása a tudás történetében, aki tényleg kíváncsi az igazságra."

Réz András, First Class

„Sagan a tényekként kezelt idegenek látogatásának köszönhető »eltérítések« kárvallottjainak beszámolóit elemezve mutat rá, hogy a hiszékenység és befolyásolhatóság a boszorkányüldözések megszűntével nem tűnt el, csak átalakult."

Habe, Könyvhét

„Könyvében kritikus módon, tapasztalati érveket felsorakoztatva, ugyanakkor humorral leplezi le az okkult, paranormális, természetfölötti és áltudományos elméletek hibáit és gyengeségeit."