Médiaszabályozás, közérdek, törvény
Médiaszabályozás, közérdek, törvény
Kommunikációpolitika - médiaszabályozás sorozat. A médiaszabályozástól azt várjuk, hogy az állampolgárok érdekeit szolgálja, és a közérdek köré csoportosítható értékek hassák át. Működését, hatását és eredményességét kizárólag úgy lehet megítélni, mennyiben tesz eleget e céloknak. A média a demokrácia működésének lényegi eleme, ezért működését nem lehet a szabályozatlan piacra bízni, mert az a legkisebb nevezőt kereső, egysíkú médiaprogramokhoz vezetne. Ugyanakkor a globalizáció, a liberális gazdaságpolitika eredményeképp olyan nemzetközi médiabirodalmak jöttek létre, amelyek alapvetően veszélyeztetik a médiapluralizmust, a sokszínű, kiegyensúlyozott tájékoztatás alapját. A szerzők tehát a demokrácia, a polgári egyenlőség érdekében és a társadalmi kirekesztés ellenében azt vizsgálják, milyen esélyei vannak még a nyilvánosság, az állampolgárok (és nem a fogyasztók) érdekeit szem előtt tartó médiaszabályozás kialakításának. A könyvet a médiatudomány, a szociológia és a politikatudomány, valamint a közéleti kérdések iránt érdeklődőknek ajánljuk. Az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet és a Gondolat Kiadó közös kiadványa
















