A székelyek írása több embert érdekel, mint korábban bármikor. A szakirodalom gazdag, mégsem találtunk eddig olyan összefoglaló kötetet, amely megbízhatóan tájékoztatna a székely írás középkori emlékeiről, eredetéről, használatáról. Ez a kötet ezt a hiányt szünteti meg: másfél évszázad kutatási eredményeit tekinti át, több száz év nyomtatott és írott forrásait, vésett, rótt, karcolt, festett emlékeit mutatja be és elemzi.

Hogy hogyan fér bele majdnem egy ezredév írástörténete egy pár száz oldalas könyvbe? Talán hihetetlen, de az elmúlt ezer évből még harminc „feliratos” emléke sincs a székely írásnak, és az ismertek egy része is megfejt(het)etlen.

Sándor Klára könyvében ezt a nehezen kutatható, de annál többek érdeklődését felkeltő írásrendszert, a székely írást mutatja be, és közben válaszol az olvasó legfontosabb kérdéseire: miért székely írás? Miért nem rovásírás? Milyen gyökerekre vezethető vissza? Hun? Szkíta? Netán magyar vagy székely találmány? Mikor keletkezett a legkorábbi emlék? Hol kerültek elő székely írással írt emlékek? Mi köze van Mátyás királynak a székely íráshoz? Hogyan alakult át a székely írás szerepe a 16. századtól, miért becsülték nagyra a 17–18. század neves magyar tudósai?

„A szerző legkorábbi tudományos munkája is (a bolognai rovásírásról) már jelezte, hogy az ő metódusa nem pusztán írástörténeti érdekességű, nem pusztán nyelvtörténeti anyag, ha nem a magyarság őstörténetének nyelvi, írástörténeti kiegészítése, bő művelődéstörténeti háttérrel igazolt elmélet. Sándor Klára ebben a sokat vitatott tárgyban nem elfogult, tágan ismerteti a legképtelenebb ötleteket, elméleteket és higgadt, tudományos érvekkel cáfol. Ez a hangnem az őstörténeti témában ma szokatlan, ezért meggyőző.”