"A XX. század szenvedélyes szerelme a szolgaság."

Albert Camus 1943 júniusában odalépett Jean-Paul Sartre-hoz, hogy bemutatkozzon neki - így kezdődött kettejük barátsága a nácik által megszállt Párizsban. A háború után azonban filozófiai gondolkodásuk más irányba fordult, szakmai és személyes viszonyuknak Camus 1951-ben megjelent írása, A lázadó ember vetett véget.

Ez az esszé, mely a Sziszüphosz mítoszának folytatásaként is értelmezhető, a lázadás és a forradalom társadalmi és egyéni okait vizsgálva az emberi lét alapvető ellentmondására mutat rá: bár a világ abszurd és értelmetlen, az ember szüntelenül törekszik a tisztánlátásra, az abszolút igazságra és szabadságra. De létezik-e olyan lázadás, olyan erkölcsi és politikai létmód, amely e leküzdhetetlen ellentétben is rendületlen alapot jelenthet? Camus gondolatmenete erre a hozzáállásra tesz javaslatot.