Viktória történetei Budapest éjszakai életének jellegzetes színhelyeire kalauzolják el az olvasót. A fiatal nő szókimondó őszinteséggel számol be naplójában a női szexualitás örömteli és fájdalmas pillanatairól, újra és újra kiábrándultsággal végződő társkeresési kísérleteiről. Az egymást követő bulik forgatagában sorra megjelennek előttünk, majd már ismerősként bukkannak fel újra a művészpresszók és romkocsmák összetéveszthetetlen figurái. Az alkohol, a drog és a szexualitás mámorát azonban mindig a nappalok kijózanodása követi. A gyermekkorban elszenvedett sérelmek okozta szenvedést nem lehet mámorba fojtani. Ezek az élmények, a korán meghalt anya emléke, az apa erotikus közeledésének elfojtott emlékképei a naplóbejegyzések közé ékelt álomszerű szövegbetétekben idéződnek fel. A történet, mint minden igazi irodalom, több az elmesélt esetnél: az ember örök szeretetigényéről szól, amely mindannyiunkban él. Viktória közeli ismerősünkké válik, és azt szeretnénk, ha sikerülne megküzdenie a múlt rémeivel.