Ez a „könyvecske” segítséget kíván nyújtani ahhoz, hogy gyermekeinket játékos keretek között felkészítse az írás komoly mesterségére.
Az első részben megismerkedhetünk azzal, hogy hányféle képességre van szüksége az írni tanuló gyermeknek, hogy ezt a tudást zökkenőmentesen elsajátíthassa. Felvázoljuk az írás hátterében álló neuropszichológiai folyamatokat, kitérünk az élettani tényezők szerepére, bemutatjuk a rajzfejlődés folyamatát, valamint az íráshoz szükséges érzékelési területek fejlődését. A második részben megismerkedhetünk egy olyan dinamikus, a beszéd és az ábrázolás funkcionális kapcsolatára épülő gyakorlatsorozattal, amely alkalmas az írás előkészítésére. Sok gyermek már az óvodáskorban eljut oda, hogy ha csak teheti, a papírt és a ceruzát elkerüli. Ezeknél a gyermekeknél nem alakul ki az a fajta „begyakorlottság”, amely a kéz finommotoros mozgásait jellemzi, miközben írunk. A nehézkes ujjacskák biztatására, az írás előkészítésére segítségül hívjuk a mondókákat és a hangulatos gyermekverseket, hogy az általuk fel idézett vidám hangulatban, a „kéz és a száj szoros egymásrautaltságában” a gyermekek jóleső érzésekkel követhessék nyomon a meg-megújuló csodát: a ceruza nyomot hagy apapíron! Ez az az öröm, amely eltölti a járni tanuló gyermeket, és amely megjelenik a beszélni tanuló gyermeknél is – a funkcióöröm – kell, hogy vezesse a gyakorlatokban elmélyülő kisembert. Hiszen ha újra felfedezheti, újra rácsodálkozhat, milyen különös érzés az üres lapra kakast, gólyát, hóembert varázsolni, akkor kedve lesz újra és újra próbálkozni, nekilódulni, hogy a csodát ismét átélhesse. Mondanunk sem kell, ha kis „tudósunk” eljut ebbe az örömteljes kíváncsiság állapotába, sokszor és kitartóan fog próbálkozni. Ekkor mi is elmondhatjuk, hogy jó munkát végeztünk, hiszen a gyakori próbálkozások hatására a mancsa is „kezesebb” lesz!