Az 1928-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett francia filozófus, Henri Bergson (1859–1941) utolsó nagy műve, A gondolkodás és a mozgó 1934-ben jelent meg Párizsban, mintegy az egész életmű záróköveként. Franciaországnak nem volt „Hegelje”, ezért a dialektikát itt az ún. spiritualizmus pótolta. Az irányzat egyik legkiválóbb képviselőjeként Bergson olyan eredeti műveket alkotott, mint a hírnevét megalapozó Tanulmány a tudat közvetlen adottságairól vagy éppen a Teremtő fejlődés. Utolsó korszakának legismertebb mûvei Az
erkölcs és a vallás két forrása vagy a magyarul most először megjelenô A gondolkodás és a mozgó fordulatot jelentettek az európai gondolkodás történetében. Olyan fontos és korszerű irányzat előkészítéséhez járultak hozzá a 20. század első harmadában, mint amilyen az ontológia és az etika összefüggését a spiritualizmusnál is erőteljesebben hangsúlyozó egzisztencializmus.

A jelenleg is aktuális és népszerű lételméleti alternatívák (Sartre, Lukács) tehát igazából csak a korábbi bergsoni ontológiai kezdeményezések alapján válnak világossá, ez utóbbiaknak pedig a jelen kötet oly kiváló dokumentumait tartalmazza, mint amilyen többek között a Bevezetés a metafizikába vagy A filozófiai intuíció.