Kereszténység és kultúra
Kereszténység és kultúra
Az ismert művészettörténésznek, a Hittudományi Akadémia egykori tanárának négy új művét mutatjuk be az Olvasónak. "A teremtés első aktusa olyan döbbenetes, hogy költővé válik a filozófus" - e szavakkal vezeti be a Szép teológiájáról szóló tanulmányát, melyben teológiai szempontok megfogalmazásával próbálja kitágítani a művészi szépség szemléletét. Kereszténység és kultúra c. műve szerint a kultúra feladata, hogy képessé tegye az embert a kegyelem befogadására. Rómáról szóló munkája bevallottan szubjektív: Dávid Katalin évtizedek óta kutatja az Örök Város művészettörténeti emlékeit, s szenvedélyes rajongója Rómának, mely "a legrégebbi élő hordozója az emberiség kultúrájának". A Mózes c. könyvben mindenekelőtt leszögezi: számára egyet jelent a bibliai és a történelmi Mózes, s tapasztalata szerint épp azok tudnak a Szentírással kapcsolatban objektív tudományos munkát végezni, akik hiszik, hogy az valóban isteni sugalmazással íródott. A műben Freud Mózes-tanulmányára reflektál.















