„Ez az Aranyvillamos, vágyak és álmok veszélyes járgánya. / A múltból előbukkanó sikerek, bukások dicsősége, tana. / Utazz velem, lehet ez gyógyszer, kikevert méreg kátránya, vagy / Kétely, melynek mézes diadalát ajkad újra kóstolja” – Böszörményi Zoltán már első kötetének címadó versében (Aranyvillamos) invitálta az olvasót e különös, a képzelet és az emlékezet tájain való utazásra. A mostani, régi és új verseinek gyűjteménye nemcsak arról tanúskodik, hogy ezen utazás folytatódik, hanem a versek beszélőjének hűségéről. Mert a versbeli Én bármilyen tájakon járjon és bármiféle kalandokba keveredjen, két dologhoz feltétlenül hű maradt: az aradi gyermekkorhoz és a nyelvhez. És ennyi talán elég is egy életen tartó utazáshoz.