A korai koreai történelem egyik legjelentősebb forrása, történelmi események, mondák
és legendák XIII. századi gyűjteménye.

Iljon 1206-ban, Kjongszanban született buddhista szerzetes (születési neve Kim Kjong Mong vagy Cson Kjon Mjong) kilenc évesen lépett be a Murjangsza templomba, ahol 1219-ben nyert szerzetesi beavatást, 1241-ben pedig zenmesterré vált. Tehetségére a korjói királyok is felfigyeltek, Vondzsong (1260-1269) a fővárosba, Keszongba rendelte, ahol a Szenvol templom vezetője lett, Csungnjol király (1274-1298) pedig 1277-ben az Unmun templom élére helyezte. 1283-ban elnyerte a "teljesen megvilágosodott nemzeti tanító" címet, amely miatt vissza kellett volna költöznie Keszongba, azonban arra hivatkozva, hogy gondoskodnia kell idős anyjáról, a hegyekbe vonult. A következő évben az udvar 100 kjong földet (területi adottságoktól függően 100-150 hektár) ajándékozott neki, amiből felújította az Ingaksza templomot Gunviban. Írói munkássága - közel nyolcvan mű - zömmel a buddhizmus kérdéseivel foglalkozott, sajnos azonban ezek közül csak a Szamguk jusza maradt az utókorra, amit magányos, esti óráiban állított össze, leginkább a saját szórakoztatására. 83 éves korában, 1289-ben halálozott el.


Az 1281-ben keletkezett Szamguk jusza a korai koreai történelem kutatásának egyik legjelentősebb forrása. A távol-kelet lingua francá-ján, klasszikus kínai nyelven íródott korpusz öt könyvre oszlik, ennek első könyve Korea ősi uralkodóinak, királyságainak és csodáinak a krónikája, a második könyv pedig a félsziget Silla, illetve Korjo általi egyesítése közötti időszak eseményeit örökíti meg. Kötetünk eme két könyvet tartalmazza.

A mű fennmaradása csak a szerencsének köszönhető: kézirata nem ismert, fanyomatként pedig 1512-ből maradt ránk a legkorábbi példány.