1849-ben Fatyejev az orosz csapatokkal együtt került Magyarországra, részt vett abban a hadjáratban, amellyel a cár Bécsnek segítve letörte a lázadókat, közös erővel verték le a forradalmat és szabadságharcot. Szemtanúja volt a Világosi fegyverletételnek, megtapasztalta, hogyan viselkednek a magyarok, akik már belekóstoltak a függetlenség ízébe, de a két szövetséges monarchia sokszoros túlereje előtt megadásra kényszerültek. Fatyejev rokonszenvvel, sőt: együttérzéssel figyelte őket. Az osztrákok viselkedése viszont ellenszenvet, majdhogynem undort váltott ki belőle. Vajon, miért? Talán, lelki nemessége folytán. Hiszen a szabadságharc, ha indokolt, ha férfias, csakis rokonszenvet ébreszthet.