Egy jó barát kattintgat pillanatfelvételeket a neves író hozzátartozóiról az 1960-as évektől az 1990-es évekig varázslatos, ódon fotómasinájával. A szerkezetnek ritka bája már az is, hogy átvészelte a második világháborút, ráadásul többet mutat meg, mint amit közönséges halandó szeme látni képes. Bepillantást nyújt a múltba és a jövőbe, kivetíti a vágyait, fantáziáit azoknak, akik a lencséjébe tekintenek.

Jóval később összeül a nagynevű szerző időközben felnőttkorba ért nyolc gyermeke, és egymást kiegészítve, egymással vitatkozva elevenítik fel a múltat. Azazhogy cseles objektívjén keresztül Günter Grass ábrázolja regényhőssé gyúrt családtagjait: önvallomás helyett gyerekeit beszélteti, belőlük formálja élete fontos szereplői, tanúi, művei krónikáját.

Az előző Grass-regény, a nagy port kavaró és nagy sikerű, Hagymahántás közben címet viselő visszaemlékezés azzal ért véget, hogy elfogyott a „hagyma”. A mese azonban, íme, folytatódik. Ugyanahhoz a tárgyhoz -- a szerző életéhez -- merőben újszerűen közelít most, egyszerre dokumentumregény és mesekönyv is A doboz. A mesebeli apa regénye; az apáé, aki írói mindenhatósággal tükrözteti magát az utódok szemében.