Ennek a kötetnek az a célja, hogy lefektesse egy olyan természetfilozófia alapjait, ami egy újrarendezett elméleti fizika szükséges előfeltétele. A tér és idő konstruktív gondolkodást uraló általános összeolvasztása bírja a tudomány, és az ezt követő relativisták támogatását egyik oldaláról (Minkowski), másrészről pedig olyan filozófusok pártfogását, mint például prof. Alexander Gifford.
Tartalmát eredetileg 1919 őszén adta elő a szerző a Trinity College-ban a Tarner előadássorozat bevezetőjeként. A Tarner-lektorátus egy alkalmi intézmény volt, melynek az volt a feladata, hogy előadássorozatokat tartson a „Tudományok filozófiájáról, és a különböző tudáságazatok közötti kapcsolatokról vagy ezek hiányáról”.
A fejezetekben megtartják az eredeti előadások formáját, úgy, amint elhangzottak, leszámítva néhány apróbb, a kifejezésmód homályosságát kiküszöbölni hivatott változtatást. Egy gazdagon szerteágazó új látásmód bemutatásakor a premisszáktól a levezetésig húzódó egyvonalú kommunikáció nem elég az érthetőséghez. A mindenkori hallgatóság és olvasótábor úgyis korábbi látásmódjának megfelelően eltorzítja majd, bármit is mondunk, írunk. Ezért az első és utolsó két fejezet elengedhetetlen az érthetőséghez, bár formálisan szinte semmit sem tesz hozzá a kifejtés teljességéhez. Az a szerepük, hogy megakadályozzák az olvasót a félreértések mellékvágányainak kiépítésében. Ugyanez az oka annak, hogy a szerző kerüli a bevett filozófiai terminológia és a matematikai képletek alkalmazását.