Ez a munka azt a kérdést vizsgálja, hogy az alkotmányosság, az emberi jogok nemzetközileg egyre inkább elfogadottnak mondható globális elvei hogyan képesek befolyásolni a még mindig szuverénnek tekintett állami cselekvést. Az emberi jogok nemzetközi szabályozása azért kiemelkedően fontos a téma szempontjából, mert az szinte definíciószerűen a nemzeti alkotmányjog szuverenitásának korlátozására épül, közös alkotmányos eszmék érvényesítése érdekében.

De azt sem lehet elfelejteni, hogy maga a globalizáció folyamata sem csak a nyugati világrend térhódítása irányába mutat. Azok a halvány jelek, amelyek a globalizálódó világban a liberális alkotmányosság egyfajta konvergenciája irányába látszanak mutatni, az egész globális világrend folyamatai között nem állnak egyedül. Kérdés, hogy vajon ez a folyamat mennyiben zavarja meg a nyugati alkotmányosság gondolatának általam megfigyelt és üdvözölt migrációját.

Az első rész a szuverenitásnak ezt a korlátozását a nemzeti alkotmányok megalkotása, módosítása és értelmezése tekintetében tekinti át, választ keresve arra a kérdésre, hogy ezeken a területeken mennyire haladt előre a (nemzeti) alkotmányjog nemzetköziesedésének folyamata; vagyis mennyire hajlandóak az alkotmányozók és az alkotmányok értelmezését végző bíróságok befogadni számukra idegen külföldi vagy nemzetközi elveket, szabályokat. Mi motiválja az ilyen alkotmányos migráció megengedését az egyik, illetve elutasítását a másik állam alkotmányos szervei részéről?

A második részben a nemzetközi jog alkotmányjogiasodásának arról a kis szeletéről lesz szó, amely a nemzetközi emberi jogi standardok nemzeti bíróságok előtti érvényesülésében nyilvánul meg.