1953. november 25-én a magyar labdarúgó-válogatott „az évszázad mérkőzésén” 6:3-ra legyőzte az angolokat. David Bailey könyve ezzel a meccsel kezdődik: a Vasfüggönyön túlról jött „mágikus magyarok” nemcsak játékukkal nyűgözték le a Wembley stadion közönségét, hanem egészen modern szerelésükkel is. Mintha a múlt és a jövő találkozott volna. A Magyarországon élő angol szerző több mint tizenöt évvel ezelőtt határozta el, hogy megírja az Aranycsapat történetét: meg akarta érteni, hogy abban az országban, ahol futballrajongóként (legalábbis akkor még) düledező stadionokban nézte a gyenge magyar bajnoki meccseket, az 1950-es években hogyan bukkanhattak fel egyszer csak káprázatosan tehetséges focisták tucatjai. Mi a titka az Aranycsapatnak? Bailey a legjobb angol történetíró hagyományok szellemében meséli el a politika és a futball párhuzamos, de sok tekintetben összekapcsolódó történetét. Leírja a Rákosi-diktatúra minden szörnyűségét és azt is, hogy az Aranycsapat tagjai, akik közül jó páran gyűlölték a kommunista rendszert, hogyan tudtak (vagy kényszerültek) együtt élni vele. Ebben az új, átdolgozott és bővített változatban a szerző a magyar futball Aranycsapat utáni történetét is összefoglalja – természetesen a maga angol nézőpontjából –, egészen Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjéig, aki lassan átveszi „a leghíresebb magyar” címét Puskás Ferenctől. „Ez nem egyszerűen egy kiváló csapat volt, amely részben a szerencsének s persze leginkább a jó játékosainak köszönhetően nagy sikereket ér el. Voltak itt nagy barátságok és árulások, volt dicsőség és elnyomás, gazdagság és kapzsiság, és volt halál. Már a játékosok becenevei is regénybe illenek: Bolond, Púpos, Öreg, Öcsi, Fekete Párduc, Cucu, Kocka. S a díszletet mindehhez egy olyan kíméletlen sztálinista rezsim szolgáltatta, amely nagyobb százalékban börtönözte be saját lakosait, mint a szovjet blokk bármely másik országa.” A szöveget sporttörténeti szempontból Szegedi Péter és Dénes Tamás ellenőrizte.