Virgilius Grammaticusnak két műve maradt ránk: az Epitomae (tizenkét kivonat) és az Epistolae (nyolc levél Julius Germanus diakónushoz). Az írások témája alapvetően a latin nyelvtan: tárgyalja a betűket, szótagokat, szófajokat, mondatrészeket, a verselés szabályait stb. A prózai kereten túl azonban különös, olykor a nyelvészettől meglehetősen távol álló tanok sajátos egyvelegét tárja elénk; humoros, sokszor bizarr példákkal illusztrálja a nyelvi jelenségeket, sosem létezett "tekintélyekre", "mesterekre" hivatkozva. Komoly mondanivalójába kitalált szavakat, furcsa verseket és találós kérdéseket fűz, titkos nyelvet gyárt, ami a hagyományos, száraz nyelvtankönyvekkel szemben írásainak paródia-jelleget kölcsönöz. Szellemiségére obskúrus, misztikus irányzatok és a keresztény tanítás egyaránt hatással voltak. Műve nemcsak nyelvtankönyvként, hanem a korabeli bölcsesség tárházaként is felfogható - nem csoda, hogy újkori kutatói nem tudták Virgiliust egyértelműen elhelyezni sem térben, sem időben. Könyvünk a szerzővel foglalkozó első és ez idáig egyetlen magyar
tanulmányként bemutatja a Virgilius-kutatás eddigi eredményeit, s a két mű filológiai igényű fordításán keresztül ismerteti az értelmezés lehetséges útjait.

Kisdi Klára (Tóth Klára, 1972, Budapest) 1996-ban latin, a következő évben pedig ógörög szakos filológusként végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd ugyanitt védte meg 2002-ben PhD disszertációját. Részt vett az MTA Ókortudományi Kutatócsoportjának égisze alatt készülő Magyarországi középkori latinság szótárának munkálataiban. Jelenleg latin nyelvet tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. 2000-ben műfordításaiért Kerényi Grácia-díjat kapott.