Elkeserítő, hogy az állatok mennyire hasonlítanak az emberre. És viszont. De a velük való nemes vetélkedésben mi, emberek jutottunk el ahhoz a kiváltsághoz, hogy kipusztíthassuk egész környezetünket, növényestül, állatostul, emberfajostul. Diamond a rokonság alapos - és élvezetes - végigtekintése során azt latolgatja ebben a könyvében, hogy vajon van-e még esély észhez térésünkre. Merthogy nem vagyunk különös anyagból gyúrva; DNS-ünk csak 1,6 százalékban különbözik a közönséges csimpánz és a törpe csimpánz DNS-étől. Őket csak mostanában irtjuk ki, míg a másik kedves rokont, a Neander-völgyi embert már negyvenezer évvel ezelőtt kipusztítottuk.

De pusztító hajlamainkon túl az igazán és kizárólag emberinek tekintett nyelvnek és művészetnek is vannak állati előfutárai, hiszen komoly műértők véltek értékes műalkotásnak állatok által festett képeket.

Diamond ámulatba ejti olvasóját, mikor eljátszik az alapvető „Ehess, ihass, ölelhess, alhass!" biológiai paramétereinek kis módosulásainak gondolatával. Megértjük, hogy civilizációnk, etikánk, életmódunk milyen erős összefüggésben van biológiai mivoltunkkal.

Új nézőpont ez. Fontos tudnunk.